Réti Gergő budapesti kamaszfiú a "most"- ban, egy bérházban.
Nagyon sok dologgal kell megbírkóznia.

Elsősorban azzal, hogy édesapja meghalt.
Aztán azzal, hogy anyukája (Réti Boglárka) újra férjhez ment.
Ráadásul egy "lehetetlen" alakhoz, aki béna, mamlasz, és egyetlen haszna a világban, hogy más emberek cipőjét puceválja az utcán. És még ráadásul élvezi is!

Még a neve is, Áh!: Botlik Dénes. Hogy lehet ilyen névvel létezni egyáltalán???
Nem elég, hogy B.D. ott rontja a levegőt, ráadásul magával hozott egy LÁNYT (!!!) is, aki eleinte folyton zaklatta őt- Gergőt- De szerencsére néhány szúrós megjegyzésnek köszönhetően már békén hagyja.
Nos, ezek a "földi dolgok", és ez sem egyszerű falat egy ekkora fiúnak.

Hány olyan tényező van vajon az életünkben, amit nehezen fogadunk el? Harcolunk ellene, úgy érezzük, igazságtalanság, hogy nekünk, PONT NEKÜNK kell ezeket átélni, ezekkel az emberekkel együtt élni, együtt dolgozni?
Hány fázison megyünk át, amíg végül "belenyugszunk", és talán még a szépségét is meglátjuk ezeknek a helyzeteknek?

Van- e egyáltalán esély rá, hogy elfogadjuk a világot annak, AMI?

Ezen felül ott egy ezeknél még sokkal- sokkal nagyobb gond.
Ha Gergő lehunyja a szemét, egy beszélő (!!!) kölyökfarkas hívja kényszeríti őt egy másik világba.
Azt magyarázza folyton, hogy ő (Gergő) másfajta ember, mint a többiek. Ő révülő, vagyis varázstudó, akire nagy feladatok várnak, akiben hatalmas tudás lakozik, és ez a buta jószág még azt is állítja, hogy ő ( egy farkas- na hiszen!)a segítője.
Egy dobot emleget folyton, amit használnia kellene Gergőnek, hogy a tudása végre felszínre törjön.
A fiú pánikol, szorong. Nem akarja elfogadni ezt a ( belső) világot, nem akar tudomást venni róla. Azt a világot akarja, amiben (valamelyest) otthon érzi magát, ahol az állatok nem beszélnek, az emberek a lábukon járnak röpködés helyett, ahol az alvást alvásnak nevezik.

Hányszor nem tudjuk elfogadni saját belső világunkat, a késztetéseinket, a vágyainkat? Elfojtjuk, tagadjuk őket, álarcok mögé bújunk.
Művészek, akik szenvednek a tehetségüktől, és egyszerű emberek, akik azt mondják, biztos többre vagyok hivatott, csak a világ nem olyan, ami segítene. Vagy épp azt gondolják, kevés vagyok, gyenge vagyok, meg sem próbálom, úgyis elbuknám....


Gyanítható ezek után, hogy Gergő fejlődni fog a regényben.
Mi már látjuk az ellenségeit és a segítőit, akik ott vannak körülötte, de ő vagy nem veszi észre, vagy eltaszítja őket.
Még elvakítja a TAGADÁS.

                                                                                         Ezt gondolom én: Doris